Ki vagyok én?
Balázs-Szűcs Zsuzsanna, Zsu ESKÜVŐFÜGGŐ… Mindegy, hogy kinek az esküvőjéről van szó, ha meghallom az ESKÜVŐ szót, nekem azonnal beindulnak az agytekervényeim. Helyszíneken, színeken, dallamokon, hangulatokon és apró pici finom kis részleteken kezdek el rögtön fantáziálni.
Több, mint 7 évig volt szerencsém esküvőkkel foglalkozni, mint esküvő-, és rendezvényszervező egy állóhajón működő budapesti étteremben. Ez alatt az idő alatt rengeteg különféle ötlettel, elképzeléssel, kívánsággal találkoztam, mert persze minden párnak mást jelentett az álomesküvő…. Volt, aki pompázatosat akart, volt aki szerényet, volt aki harsányat, volt aki halványat, volt aki 150 főset és volt aki csak 2 tanúval jött…

De ami közös volt mindegyikben: azt szerették volna, hogy az övék legyen a LEGSZEBB!
Én ebben szeretnék segíteni Nektek kedves Menyasszonyok és Vőlegények, hogy (számotokra) a Tiétek legyen a legmeghittebb, legkülönlegesebb, legötletesebb, a LEGSZEBB ESKÜVŐ!
Az állóhajón eltöltött éveknek a babavárás vetett véget, de a babázás mellett is az életem része maradt a szervezés, az esküvők világa. Egyre több barátnő, ismerős kért meg, hogy segítsek az esküvőjük megszervezésében, majd ajánlások útján már ismeretlenek is engem bíztak meg ezzel a fantasztikus feladattal. Így lettem én 2017 végén hivatalosan is esküvőszervező.
Örömmel töltene el, ha a Ti nagy Napotok megszervezésében is részt vehetnék, és a segítségemmel közösen összehoznánk a lehető LEGSZEBB ESKÜVŐT!
BALÁZS-SZŰCS ZSUZSANNA, ZSU
Pár érdekesség rólam:
- Idegenforgalmi és szálloda szakon végeztem a főiskolán.
- Jó pár évet dolgoztam a vendéglátásban ausztriai síparadicsomokban
- Beszélek németül is, bár az utóbbi években kissé megkopott a tudásom.
- Imádok snowboardozni.
- Ki nem állom a cukormázas kommunikációt, a habos-babos megfogalmazásokat, de simán pityergek az összes esküvőmön a szertartásokon és a nyitótáncokon.
- Mindent IS elintézek. Tipikus megoldó, megszervező, elintéző ember vagyok.
- Egy kis, 3000 fős pest megyei faluban élek 2013 óta a férjemmel és a kislányommal
- 2017-ben volt egy súlyos betegségem, ami után mindent átértékeltem az életemben, és VÉGRE belevágtam hivatalosan is az ÁLMOMBA és esküvőszervező lettem.
Munka közben







Ti mondtátok:






0036-30-219-7285
info@legszebbeskuvo.hu
Legszebb Esküvős Hírlevél
Iratkozz fel a Legszebb Esküvős Hírlevélre, ha szeretnél elsőként értesülni a legújabb blogbejegyzéseimről, aktualitásokról, a Legszebb Esküvős Tippek új videóiról és minden, esküvőszervezéssel kapcsolatos hasznos és fontos információról.
Ígérem, nem bombázlak naponta és azt is, hogy csupa hasznos cuccot küldök majd!