Esküvői határidőnapló – Part VI.

esküvő, esküvői határidőnaőló, véghajrá, szervezés, esküvőszervezés, utolsó hét

Az esküvő előtti UTOLSÓ HÉT feladatai, azaz a VÉGHAJRÁ

Már nagyon régen adós vagyok ezzel a bejegyzéssel….Az idei nyári szezonnak ugyan már vége, de az őszi / téli és a jövő évi esküvők előtt állóknak nagyon hasznos lesz majd ez a kis összefoglaló. 

Hol is kezdjem? Hmmm… Egy, ami biztos, hogy nem fogtok unatkozni....Sőt. Az esküvő előtti 1 hét-10 nap szerintem a szervezés legstresszesebb, legintenzívebb szakasza. Ekkorra áll (jó esetben…) össze az esküvőtök egy kerek egésszé, az elmúlt hosszú időszak alatt megszervezett, kitalált dolgokat ekkor kell úgy összehozni, hogy minden klappoljon, minden és mindenki a helyére kerüljön, és az esküvőtök napja úgy alakuljon, ahogy azt fejben már annyiszor végigjátszottátok. 

Egyeztetés a szolgáltatókkal, a helyszínnel 

Minden egyes szolgáltatót, akikkel aznapra szerződtetek (fotóst, filmest, cukrászt, dekorost, bérelt autó esetén a sofőrt, templomot stb stb) érdemes felhívni, vagy e-mailben megkeresni, hogy minden rendben van-e az ő részükről, és hogy az előre megbeszélt időpontban és módon itt és itt várjárok őket. Ha esetleg valakivel még nem fixáltátok a pontos kezdést,helyszínt  akkor ezt most mindenképpen tegyétek meg. 

A helyszínnel is egyeztessetek, adjátok le a végső létszámot és az ültetést. Beszéljétek meg, hogy mikor vihetitek oda a váltóruháitokat, röviditalokat (ha ti szerzitek be), köszönőajándékokat, grafikai cuccokat, illetve minden olyan dolgot, amire a Nagy Napon szükségetek lehet a helyszínen. Azt is érdemes ekkor megkérdezni, hogy másnap mikor kell ezeket elvinni, illetve mikor és milyen módon tudjátok a számlát rendezni. Kérjétek el az esküvő napján jelen lévő üzletvezető / rendezvényszervező / teremfőnök telefonszámát és nevét, hogy ha bármi kérdés vagy probléma felmerül, tudjátok, hogy kit tudtok a helyszínen gyorsan elérni. 

A ceremóniamestert / vőfélyt direkt nem tettem bele az előző felsorolásba, mert vele érdemes az esküvő előtt személyesen is találkozni, és az egész napot átbeszélni. Ha egy profit bíztatok meg, akkor segíteni fog az egész nap menetrendjének, azaz az esküvői forgatókönyvnek az összeállításában. Segít Nektek kikalkulálni, hogy mire mennyi időt érdemes számolni, mi a helyes sorrend, és figyelmeztet, ha esetleg kihagytatok valamit. 

Esküvői forgatókönyv

A legfontosabb tanácsom ezzel kapcsolatban az, hogy LEGYEN! Üljetek le, gondoljátok át a napot a reggeli készülődéstől kezdődően egészen a végéig, és írjátok le, hogy ki mikor hol legyen, mit csináljon és azt kivel csinálja…Ez a legfontosabb mankó Nektek is és a szolgáltatóknak is arra a napra, ezért ha elkészültetek a forgatókönyvvel, mindenképp küldjétek el minden szolgáltatónak, aki aznap jelen lesz vagy közreműködik. Ha lehet, ne az utolsó napon küldjétek el nekik, mert ha találnak benne esetleg valamilyen hibát (pl túl kevés, vagy túl sok időt szántatok valamire), akkor legyen még idő korrigálni, és újraküldeni mindenkinek még egyszer. Ha nagyon nem áll össze a menetrend, kérjetek segítséget a ceremóniamestertől, esetleg a helyszín rendezvényszervezőjétől, vagy egy esküvőszervezőtől. Tanácsadás keretein belül szívesen segít Nektek bármelyik szervező, és ha úgy érzitek, hogy az esküvő napján sem ártana valaki, aki az egész napot összefogja, és segít Nektek a háttérből, akkor erre is van lehetőség, akár nálam is! 😉 

Menyasszonyi ruha 

Ha bérled a menyasszonyi ruhát, akkor annak az elhozatala is biztosan az utolsó hétre esik. Általában az utolsó méretvételt sem teszik sokkal korábbra, hogy biztosan ne változzon már a méreted. Az esküvői ruhaszalonokban változó, hogy mennyi időt vesz igénybe a ruha kiadása, de ami biztos, hogy számolj erre minimum 1-1,5 órát (van ahol akár 3 is lehet…főleg, ha bonyolult az uszály felcsatolása…), vidd magaddal már a méretvételre és a kiadásra is a menyasszonyi cipődet, és a kiadáskor mindenképpen legyen veled a szemény, aki majd segít öltözni, és aki majd az uszályodat a Nagy napon fel fogja csatolni. Tapasztalatból mondom, hogy egy bonyolultabb uszály felcsatolásának elsajátítása akár egy órát is igénybe vehet! 

Elszámolás 

Nézzétek át, hogy kivel miben állapodtatok meg, hogyan kérik az esküvő után a díjukat. Akiknek aznap készpénzben kell odaadni a pénzt, külön-külön borítékoljátok ki az összegeket és adjátok azt oda valakinek (szervező, rokon, barát), aki biztosan ott lesz (és képben lesz..) addig, amíg eljön a kifizetés pillanata. Ha lehet, akkor ne Ti foglalkozzatok ezzel aznap.

Amit el szoktak felejteni… 

Van pár dolog, amit el szoktak felejteni a Párok, és ezért az utolsó pillanatban kell ezekért szaladgálni. Megpróbálom összeszedni ezeket most csak felsorolásszerűen: 

  • kocsimosás (a hófehér ruhának csak a patyolat tiszta autó a barátja:) 
  • elviteles dobozok (sütinek, maradék káposztának…)
  • tűzijáték a tortára 
  • nagy boríték (ha van lehetőség a helyszínen széfbe tenni az ajándék pénzeket, egy nagy lezárt borítékban a legegyszerűbb) 
  • “elsősegély” csomag (legyen benne fájdalomcsillapító, biztosítótű, pillanatragasztó, savlekötő, szemcsepp, zsepi, ragtapasz, dezodor, nedves törlőkendő, hullámcsatt, tic tac, szőlőcukor)

Utolsó éjszaka

Szerencsés esetben az utolsó estére már nem marad feladat, és nem kell még aznap este is menükártyát / ültetési rendet / köszönőajándékokat gyártani vagy a külföldről érkező rokonokat a reptérről a szállásukra fuvarozni, esetleg szórakoztatni… Azért elárulom, hogy ritkán van ilyen szerencsés eset 🙂

Ami nagyon fontos lenne, hogy próbáljatok meg időben ágyba kerülni, és pihenni…Nem lesz egyszerű abban a felfokozott állapotban, ez biztos. Aludni lehet, hogy alig fogtok…Valószínű, hogy reggel hullafáradtan ébredtek majd. DE!!! Nyugi, akármilyen fáradtan is keltek majd, az adrenalin segíteni fog. Felpörget majd Titeket az egész napos zsizsegés, a kedves ismerősök, a boldog mosolyok és rég nem látott barátok. Higgyétek el, hogy hajnalig bírni fogjátok! 

 

Ezennel a végéhez értünk az Esküvői határidőnapló sorozatnak. Remélem, hogy találtatok benne hasznos információt, és a tanácsaimmal picit hozzájárulhattam én is a Ti esküvőtök sikeréhez! 

Kívánom Nektek, hogy minden úgy sikerüljön a Nagy Napon, ahogyan azt elképzeltétek, és legfőképpen meg azt kívánom, hogy  Ti is ki tudjátok élvezni az esküvőtök minden egyes percét! Ne stresszeljetek mindenen, bízzatok a szolgáltatóitokban, és beszélgessetek, táncoljatok, örüljetek együtt a Vendégeitekkel! Legyen a Tiétek a Legszebb Esküvő! 

 

Ha kiváncsi vagy a korábbi részekre, itt megtalálod őket: 

Esküvői határidőnapló I. 

Esküvői határidőnapló II. 

Esküvői határidőnapló III. 

Esküvői határidőnapló IV. 

Esküvői határidőnapló V.